focivilag

Rugani mégis távozik?

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

Daniele Rugani lehet, hogy mégis távozik a Juventustól még ebben az átigazolási szezonban, és a legvalószínűbb célpont a Napoli.

A játékos az előző szezont kölcsönben töltötte a Rennes és a Cagliari csapatánál, és miután a Juventus megvált Merih Demiraltól, ő lett a negyedik számú hátvéd a csapatnál.

Ez természetesen aligha biztosít elegendő játékpercet, és a hátvéd szeretne olyan csapatnál játszani, ahol jobban számítanak rá.

A Corriere dello Sport szerint a Napoli az Olympiacostól kapott egy ajánlatot a csapat görög hátvédjére, Kostas Manolasra. A korábbi AS Roma játékos már 30 éves, és állítólag komolyan fontolgatja, hogy hazája bajnokságában folytatja.

A hírek szerint a Napoli lehet, hogy hajlik az üzletre, azonban ebben az esetben meg kell találni a megfelelő helyettest, Rugani pedig állítólag az újdonsült vezetőedző, Luciano Spalletti kívánsága.

A játékost létszámon felülinek minősítették a Juventusnál az előző szezonban, így kölcsönadták először a francia Rennes-nek, majd mivel ott sem váltotta meg a világot, a Cagliari vette kölcsön.

Massimiliano Allegri visszatérésével lehet, hogy több lehetősége lesz játszani, mivel 2019-ben a most visszatérő Mister többet használta, mint azután Sarri.

Persze ez nem változtat azon a tényen, hogy még mindig Giorgio Chiellni, Leonardo Bonucci és Matthijs de Ligt mögött van a ranglistán.

Forrás(ok): juvefc.com

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!