Újabb kérő Ruganiért?
Olasz források szerint a Juventus olasz védőjének, Daniele Ruganinak jelenlegi csapatánál finoman szólva is kétséges a jövője, így nagy valószínűséggel a következő átigazolási időszakban búcsút int majd az Allianz Stadium közönségének.
Korábbi pletykák szerint a 25 esztendős olasz védő már a nyári mercato során közel állt a távozáshoz, azonban akkor Chiellini sérülése miatt maradt az olasz rekordbajnok keretében, majd a téli játékosmozgásban sem volt érdekelt, hiszen csapattársa, Merih Demiral súlyos sérülést szenvedett az AS Roma elleni bajnoki mérkőzésen.
A járvány miatt félbeszakított szezon azonban lehetőséget nyújt Demiral teljes felépülésére, így Rugani csupán az ötödik helyet foglalhatja el a belső védők rangsorában Chiellini, Bonucci, de Ligt és a már említett török bekk mögött.
A Calciomercato szerint most azonban eljöhet a fiatal védő ideje, hiszen az AC Milan szűkös költségvetési terveibe pontosan beleillik az ő szerződtetése. A honlap szerint a Bianconeri vezetése abban bízik, hogy 20 millió euróért tudják értékesíteni Ruganit, aki évente mintegy 3 millió eurót tehet zsebre.
Ruganit és a Rossoneri jelenlegi kapitányát, Alessio Romagnolit korábban már kikiáltották Olaszország jövőbeli védőpárosának, így most könnyen összeállhat a duó Milánó piros-fekete részén.
Rugani volt az első Serie A-játékos, akinél pozitív eredménnyel zárult a koronavírus-teszt, ám azóta teljesen felépült.