Velük pótolnák Dybalát
Egyre forróbb téma Paulo Dybala Juventusból való távozása, így sokasodnak azok a pletykák is a csapat háza tájékán, hogy kivel is pótolnák.
Dybala kontraktusa idén nyáron lejár és a meghosszabbítási huzavona tovább nyúlik, hiszen a tárgyaló felek nem tudnak közös nevezőre jutni. Az argentin támadó magasabb gázsit igényel, míg a vezetőség szeretné lejjebb faragni több játékos bérét is (azonban a bónuszt növelnék, legalábbis La Joya esetében).
A sérülékeny 28 éves játékost több csapat is már megkörnyékezte, a legélénkebb érdeklődőt Észak-Londonba kell keresnünk. A Tottenham Hotspur szeretné megkaparintani a csapat tízesét, ahol nemrégiben Antonio Conte lett a vezetőedző.
Az idén pazar formában játszó sztár a támadások kreatív mozgatórugója, így nagy érvágás lenne, ha a klub hagyná, hogy ingyen távozzon a keret egyik legnagyobb értéke.
Azonban el kell gondolkozni azon is, hogy az esetleges távozása esetén kivel pótolják a csatárt. Paul Pogba 2016-os Manchester Unitedbe való visszatérése óta folyamatos az újabb Pogback lehetősége – vagy legalábbis a hírhajhász átigazolási guruk szerint. A márciusban 29. életévét betöltő középpályás anno rekordot jelentő 105 millió euróért tért vissza Manchester vörös felébe, de a teljesítményével sosem voltak teljesen megelégedve. Habár nem posztra érkezne, ha Dybalát pótolnák vele, mindazonáltal a mostani középpályának üdeszínfoltja lehetne, főleg hogyha egy támadóbb szerepkörben játszhatna, ami a Vörös ördögöknél sokszor nem volt garantált. Azt is hozzá kell tenni, hogy a francia hatos bérigénye is csillagászati, tehát még inkább megfontolandó döntés lenne az ő szerződtetése.
A transzfer piac idei főszereplője talán Dušan Vlahović. A 21 éves szerb ék még tavaly robbant be, azóta még nagyobb arányban szerzi a találatokat és fél Európa körbe udvarolja. Az Öreg hölgy is már hosszú ideje küzd a kegyeiért, de még nagyon kétséges a jövője, hogy hol is folytatja, de szinte biztos, hogy valamelyik európai elitklub bankot robbant érte a nyári mercato során.
Dybala pótlására felmerült még két érdekes név is a La Gazzetta dello Sport rovatában. Az egyik a szintén Manchester Unitedben (nem) játszó Anthony Martial és a Liverpoolban futballozó csodacsere, Divock Origi is. A gall játékos több játékperc reményében könnyebben mozdítható, mint a belga középcsatár.
Forrás(ok): football-italia.net