focivilag

Nyomozás a Lazio ügyében!

kevesebb, mint 1 perces olvasási idő

Az Ansa értesülései szerint a felelős szervezetek bizonyítékokat gyűjtöttek a Lazio COVID-19 tesztjeivel kapcsolatban a formelloi edzőközpontban, és az avellinoi laboratóriumban is.

A nyomozás azután indult el, hogy a Lazio három játékosa – Ciro Immobile, Lucas Leiva, és Thomas Strakosha is negatív teszteket produkáltak a Lazio saját szűrőrendszerében, de mindhármukat pozitívnak találta az UEFA rendszere.

A helyzet akkor lett még érdekesebb, amikor kiderült, hogy az avellinoi tesztelés mintáit bekérte a római Orvosbiológiai Egyetem, ahol szintén pozitív eredményt mutattak a tesztek. Ezek után az Egyetem azonnal értesítette a helyi egészségügyi hatóságot, akik elrendelték a játékosok elkülönítését, és izolációját szombat délután.

Mind a hárman elhagyták az edzőpályát annak ellenére, hogy a Lazio saját orvosai alkalmasnak találták őket a játékra a ma délben rendezendő Lazio – Juventus mérkőzésre.

Az Ansa értesülései szerint most folyik a nyomozás azzal kapcsolatban, hogy a Formelloban, és Avellinoban végzett vizsgálatokon történt e csalás, esetleg meghamisították e az adatokat.

Ezzel egy időben egyre nagyobb a nyomás a Serie A, és a FIGC képviselőin, hogy hozzanak létre egy központi tesztelő szervezetet, vagy legalább egy megállapodást azzal kapcsolatban, hogy hogyan végezze mindenki egységesen a COVID-19 teszteket.

Forrás(ok): football-italia.net

Facebook hozzászólások

[wpdevart_facebook_comment curent_url=\" $post_url \" order_type="social" title_text="" title_text_color="#000000" title_text_font_size="16" title_text_font_famely="Arial" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="none" count_of_comments="15" ]

Szólj hozzá Te is

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!